Gyakran Ismételt Kérdések

A képzésre való jelentkezés feltétele MA/MSc szintű pszichológus oklevél (többciklusú felsoktatási rendszerben), vagy pszichológus oklevél (2006 előtti felsőoktatási rendszerben), illetve a jelentkezési felhívás szerint szükséges dokumentumok benyújtása. Költségtérítéses képzési formára való jelentkezés esetén megfelelő munkahelyi háttér is szükséges: egészségügyi ellátónál kell a felvételizőnek dolgoznia. A kritériumnak megfelel akkor is, ha nem a munkáltató, hanem a munkakör esetében teljesül ez a feltétel (ilyen lehet, ha egy intézménynél például az üzemorvos mellett, vagy egyéb egészségügyi ellátóként alapellátási szolgáltatást nyújt a dolgozók /hallgatók/ számára, vagy olyan lakossági egészségügyi szolgáltatást végez, mely egészségpszichológiai profilú). Amennyiben ezen feltételekkel rendelkeznek, a képzésre jelentkezők szóbeli felvételi elbeszélgetésen vesznek részt.

Átgondolásra, hogy a munkahely megfelelő-e:

  1. Az egyik döntő kérdés, hogy a munkahely hivatalos egészségügyi szolgáltató-e. – Vagyis a hely rendelkezik-e egészségügyi tevékenységre (ez esetben pszichológiai ellátásra) való jogosultsággal (=ÁNTSZ engedély). Ez szükséges a felvételhez.
  2.  Az egészségügyi ellátó lehet állami és magán intézmény is. (A kórházi tevékenységek kis előnyt jelentenek a felvétel során.)
  3. Minimum heti 36 órás egészségügyi foglalkoztatási jogviszonyt kell igazolni, nem elvárás, hogy ez egyetlen helyen legyen. 
  4. Megbízási szerződés is lehetséges, mivel az foglalkoztatásra irányul, nem szükséges munkaszerződés, viszont az önkéntes szerződés nem hoz létre foglalkoztatási jogviszonyt, így sajnos az már nem megfelelő. A megbízási szerződésben is meg kell jelölni a végzett munka jellegét, célszerű az egészségpszichológiai szempontból releváns feladatkörök megnevezése.

Az önkéntes munkát önmagában nem tudjuk elfogadni, de ha a főállású szakirányú munkát egy további, igazolt egészségügyi önkéntes tevékenységgel is kiegészíti, az pozitívumot jelenthet. 

A jogszabály teljes munkaidőt ír elő.  Ez tartalmazza a közvetlen egészségügyi ellátásban töltött időt, amihez természetesen hozzájön az esetfeldolgozás, adminisztráció, stb a teljes állású munkaidő részeként. Az egészségügyi ellátó, ahol dolgozik, lehet állami és magán intézmény is (magánkórház, magánrendelő).

Igen, elvégezhető. Pénteki napokon zajlanak a tantermi órák (általában október elejétől december elejéig, a tavaszi félévben február végétől május elejéig.) A távolabb lakóknak csoportos szupervíziót ajánlunk Budapesten is, heti 1 alkalommal. 

Az államilag finanszírozott rezidensi hely egyúttal  főállású álláshelyet is jelent a képzőhelyen. Tehát az SZTE által kijelölt munkahelyen kell dolgozni Szegeden, vagy az SZTE valamely regionális oktatókórházában. 

Az SZTE Szakképzési Központ honlapján, ahol a képzési felhívás is található, minden  releváns jogszabály megtalálható  ezzel kapcsolatban:  http://www.med.u-szeged.hu/oktatas/alapkepzes-elso/alkalmazott  A kérdésre a válasz: ugyanaz a jogi státusza a kézpésnek, mint a klinikai szakpszichológus szakképzésnek, ugyanolyan egészségügyi szakvégzettséget ad: a szakvizsga után önállóan tud dolgozni a szakember és be tud lépni a pszichoterapeuta képzésbe is. Annyi különbséget jelent a klinikai szakpszichológiához képest, hogy a pszichoterapeuta képzés ideje 1 évvel hosszabb az egészség szakpszichológusoknak, nekik el kell végzeni a pszichopatológia propedeutika fázist. Mindez részletesen megtalálható a jogszabályokban. A mi képzésünket ez a jogszabály írja le: 23/2012. (IX.14.) EMMI rendelet a szakorvosok, szakfogorvosok, szakgyógyszerészek és szakpszichológusok egészségügyi szakirányú szakmai továbbképzéséről. Az alkalmazott egészség szakpszichológusok tevékenységét pedig ez 28/2017. (X.25.) EMMI rendelet az egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról Az 5. melléklet tartalmazza az alkalmazott egészségpszichológia minimumfeltételeit és szakmakódját. 

A képzés teljes ideje (36 hónap) alatt egészségügyi ellátónál kell a költségtérítéses képzési formában résztvevő jelöltnek dolgoznia. Az egészségügyi ellátó lehet állami és magán intézmény is.  Továbbá a kritériumnak megfelel akkor is, ha nem a munkáltató, hanem a munkakör esetében teljesül ez a feltétel (ilyen lehet, ha egy intézménynél az üzemorvos mellett, vagy egyéb egészségügyi munkakörben alapellátási szolgáltatást nyújt a dolgozók /hallgatók/ számára, vagy lakossági egészségügyi szolgáltatást nyújt,  mely egészségpszichológiai profilú.

Szakirányú munkahely bármely állami vagy magán egészségügyi ellátó az alapellátásban, vagy szakellátásban. A kórház megfelelő, és nincs megkötve, hogy melyik osztályon dolgozik. A sürgősségi osztály teljesen megfelelő.

Igen, az államilag finanszírozott rezidensi alkalmazás ugyanabban a keretben valósul meg, mint a szakorvosoké. Az alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus rezidensek esetében 3 évet az állam fizet, utána pedig, a szakvizsga után a képzőhely továbbfoglalkoztatja, szintén 3 évig. De a szakpszichológus nem köteles tovább ott dolgozni a szakvizsga után.

Az Alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus szakképzésre ráépíthető a pszichoterapeuta szakvizsga, 1 év propedeutika képzés után folytatva a pszichoterapeuta képzést. Lásd a 23/2012. (IX.14.) EMMI rendeletet a szakorvosok, szakfogorvosok, szakgyógyszerészek és szakpszichológusok egészségügyi szakirányú szakmai továbbképzéséről.